Denevér koponyák 3D-ben – Interjú Giada Giacominivel

Giada Giacomini, a tehetséges fiatal denevérkutató a Liverpool John Moores Egyetemről érkezett múzeumunk Emlősgyűjteményébe. Az olasz kutató annak ellenére, hogy csak nemrég kezdte meg doktori tanulmányait, a Synthesys programhoz benyújtott pályázatával öt Európai intézménybe is látogatást nyert. Munkájának címe: A denevér koponyák morfológiai sokfélesége és az echolokációs paraméterek, valamint a denevérek földrajzi elterjedése közötti kapcsolatok vizsgálata. A Magyar Természettudományi Múzeum ideális hely a projekt megkezdéséhez, hiszen az Emlősgyűjtemény a világ számos pontjáról gyűjtött, gazdag denevéres anyaggal rendelkezik. Giada ebben az interjúban a 3D modellező munkájának izgalmas részletein kívül számos érdekes információt is megosztott velünk a denevérekről.

Mi a látogatásod célja?

A Magyar Természettudományi Múzeum Emlősgyűjteményében tett látogatásom két szempontból is nélkülözhetetlen kutatásaimhoz. Az egyik az itt tárolt példányok kiterjedt földrajzi elterjedése, a másik pedig a rendelkezésre álló metaadatok (pl. az állatok ivara, kora, stb.) sokasága. Ez a legnagyobb gyűjtemény, amit valaha láttam, számtalan, rendkívül jó állapotban megőrzött koponyával. A Synthesys program keretében tett látogatásom célja, hogy a denevér koponyákról készített fotóimból 3D modelleket készítve geometriai és morfometriai vizsgálatokat végezzek a minták méretének, alakjának és egyéb paramétereinek tanulmányozásához.

Megmutatnád a 3D modellezés folyamatát?

Első lépésként nagy felbontású fotókat készítek a koponyáról. A koponyát a kamera előtt elhelyezett forgó asztalra teszem  és hosszú expozíciós idővel rögzítem a képeket azért, hogy minél nagyobb legyen a fotók mélységélessége. Ehhez távirányítót használok, mely segít elkerülni a bemozdulást és így csökkenteni a zajt. Minden egyes fotó elkészítése előtt, körülbelül 10°-al fordítom el az asztalt, amíg a minta egy teljes, 360°-os fordulatot nem tesz meg. Ezután a fotókat egymás után feldolgozom egy 3D modellező szoftverben. Mivel a szoftver memória igénye meglehetősen nagy, sajnos nem tudom most bemutatni az egész folyamatot. A 3D rekonstrukcióra egészen addig várnom kell, amíg visszatérek Liverpoolba, ahol egy erre alkalmas számítógép áll rendelkezésemre. Még így is nagyjából másfél óra szükséges ahhoz, hogy a modell a később elvégzendő elemzésekre alkalmas legyen. A legkritikusabb részt a fogazat jelenti, melyet meglehetősen nehéz részletesen rekonstruálni parányi mérete és csillogó felszíne miatt.

 

Rhinolophus ferrumequinum (Giada Giacomini, Liverpool John Moores University)

Kizárólag a morfológiai tanulmányokra támaszkodsz, vagy molekuláris és filogenetikai vizsgálatokat is végzel?

Mostanáig nem volt rá lehetőségem, hogy genetikai vizsgálatokat végezzek, ezen a projekten belül az most túl nagy kihívást jelentene. A legújabb rendszertani eredményeket azonban mindenképp beemelem a kutatásaimba, ezek segítenek megérteni, hogy az egyes fajok morfológiai különbségei a közös evolúciós múlt vagy a funkcionális adaptáció következtében alakultak-e ki.

A projektednek ökológiai vonatkozásai is vannak?

Minden morfológiai vizsgálat, - így ez is – segíti az ökológiai és a morfológiai adaptáció közötti kapcsolat megértését. Amint az alaki jellemvonások és funkcionális sajátosságok közötti kapcsolat meghatározásra kerül, ökológiai szempontból is le tudunk vonni következtetéseket azon fajok esetében is, melyek kevésbé ismertek. A denevérek ökológiai szükségleteinek pontosabb megismerése lehetővé teszi számunkra a populációk hatékonyabb védelmét és megőrzését.

Mi a denevérek általános ökológiai szerepe?

A denevéreknek kiemelt szerepe van a kártevők számának csökkentésében, mivel a mezőgazdaságra nézve kártékony rovarokkal is táplálkoznak. Mindamellett számos virágporzó denevérfaj is ismert, melyek a pillangókhoz, vagy a méhekhez hasonlóan nektáron élnek. A gyümölcsevő denevérek szintén fontos szerepet játszanak a növényi magvak terjesztésében.

Ez azt jelenti, hogy a különböző fajok eltérően táplálkoznak. Mesélnél még erről?

Így igaz. Európában főként rovarevő denevérek honosak, de trópusi rokonaik esetében minden lehetséges táplálkozási mód előfordul: ragadozó, gyümölcsevő, nektárevő, rovarevő, vérrel táplálkozó, sőt halászó fajok is léteznek. Utóbbiak például az echolokáció segítségével megbecsülik, hol és milyen mélységben mozognak a halak a víztükörhöz képest, és a megfelelő pillanatban a karmaikkal kiragadják azokat a vízből. 

Szürke hosszúfülű-denevér (Plecotus austriacus)

Mit lehet tudni az úgynevezett vámpír denevérekről? Veszélyesek lehetnek az emberekre is?

Valójában a hematofág fajok szinte kizárólagosan haszonállatok és madarak vérével táplálkoznak. Persze megtörténhet, hogy emberi vért fogyasztanak, de ez meglehetősen ritka. Gondoljunk bele, hogy több mint 1300 denevérfaj él világszerte és ezek közül csak három hematofág. Mindhárom faj a közép- és dél-amerikai trópusokon honos és csupán egyikük elterjedése érinti a mérsékelt övezetet Chile és Argentína egyes régióiban.

A táplálkozási módok és a főbb morfológiai jellegzetességek között milyen kapcsolat áll fönn?

A koponya morfológiai változatossága és a táplálkozási módok kapcsolata több szinten is kimutatható: akár ha a koponya egészét vagy éppen a fogazat apró részleteinek különbségeit tanulmányozzuk. Amíg a növényi pollennel táplálkozó fajok megnyúlt arcorral rendelkeznek, – azért hogy a virágok mélyéről is össze tudják szedni a nektárt – a gyümölcsevő és a rovarevő denevérek koponyája rövidebb és zömökebb. Szintén jelentős korreláció fedezhető fel a fogak morfológiája és a táplálkozási szokások között, például a rovarevő fajok meglehetősen specializált őrlőfog struktúrával rendelkeznek, melyre zsákmányállataik kemény páncélja miatt van szükségük.

1. ábra –Nektárevő (balra) és gyümölcsevő (jobbra) denevérek koponyája, Freeman 2000 nyomán (Freeman P. W., 2000. Macroevolution in Microchiroptera: recoupling morphology and ecology with phylogeny. Mammology papers: University of Nebraska State Museum. Paper 8.)

A gyűjteményekben őrzött példányok tanulmányozásán kívül bizonyára sok időt töltesz terepen is. Milyen élőhelyeket térképezel fel és hogyan fogod be a denevéreket?

Többféle technika is létezik, melyek segítségével a denevérek óvatosan, ugyanakkor hatékonyan befoghatók. Ha barlangban tartózkodunk, és elég közel vannak hozzánk, akkor olyan könnyedséggel lehet őket a falról leszedni, mint a termékeket a szupermarket polcairól. Ha a barlang mennyezete magas, hosszú rudakra szerelt lepkehálóval gyűjtjük be őket. Szabadtéren egy különleges, fátyolszerű hálót függesztünk ki 5-6 méter magasan, a denevérek repülési útvonalába. A denevérek jó esetben nem veszik észre a hálót és a lazasága miatt keletkezett „zsebekbe” gabalyodnak. Egy másik eszköz az ún. húrcsapda, melyet az erdei ösvények és barlangok bejáratánál helyezünk el. A húrok vékony damilok, melyeket a denevér az echolokációjával sem tud érzékelni, ezért nekiütközik és belesik a húrok aljánál rögzített zsákba.

Előfordul, hogy magaddal kell vinned a denevéreket további tanulmányozás céljából, vagy már a terepen kinyerhetőek a szükséges minták?

Ez a kutatás típusától függ, de az esetek nagy többségében nem visszük haza a denevéreket, mivel e nélkül is megszerezhetők a szükséges adatok. Az élőhelyek tanulmányozásához például elegendő a fajokat és a példányok nemét azonosítani, illetve ellenőrizni. A genetikai vizsgálatokhoz is a terepen veszünk az állatok szárnyából mintát, majd mindkét esetben szabadon is engedjük őket. Ha hangkönyvtár kialakítása a cél, előbb meg kell határozni a denevér faját és nemét, majd rögzíteni az ultrahangját. A denevér parazita gyűjtés egy másik fontos ok, ami miatt befogjuk az állatokat. Ez egy rendkívül érdekes terület, egyrészt mivel a denevérek és parazitáik közötti koevolúció tanulmányozható, másrész pedig azért, mert közben új parazita fajokra lehet bukkanni.

A fajok azonosításához mindig be kell fogni az állatokat?

Korlátozottan bár, de hangadatbázis alapján a denevérek ma már anélkül is azonosíthatók, hogy befognánk őket. A módszer Európában több évtizedes múltra tekint vissza és a kutatók széles körben alkalmazzák. Ennek ellenére még nem mindig egyszerű megkülönböztetni egymástól az egyes fajokat kizárólag az echolokációs hangjukra hagyatkozva.

Milyen szereppel bír az echolokáció a denevérek életében?

A denevérek éjszakai életmódhoz alkalmazkodtak. Képesek akusztikus képet alkotni környezetükről, ami lehetővé teszi számukra, hogy elkülönítsék a zsákmányukat a környezettől. Amikor a denevérek megközelítik a prédát, a jelek kibocsátása sűrűbb lesz, a hangimpulzusok frekvenciája megemelkedik, s így az állat részletesebb képet képes alkotni környezetéről és a préda pontos helyzetéről. A denevérek nem csak a tájékozódás és vadászat során hallatott echolokációs hangokat használják, hanem szociális hangokat is kibocsátanak. Erre jó példa a durvavitorlájú törpedenevér, mely fajnak a hímjei összetett hívó hangjelzéseket bocsátanak ki a szaporodási időszakban, hogy a nőstényeket magukhoz csalogassák.

Nagy patkósdenevér (Rhinolophus ferrumequinum)

A patkósdenevérek (Rhinolophidae család) különböznek a többi európai denevértől, mivel az idők során egyedi echolokációs módszerük fejlődött ki. Más denevérekhez hasonlóan a gégéjüket használják a hangképzéshez, de a szájuk helyett az orrukon adják ki a hangot. Az orrukon található egy kamra, melyen a hang keresztülmegy és irányított sugárként távozik a külvilágba. A kamra mérete az echolokációs frekvenciát határozza meg, minél nagyobb ez az üreg, annál alacsonyabb frekvenciájú hangot bocsát ki a denevér.

Denevér koponya üvegcsőben

A földrajzi elterjedés és a morfológiai jellegzetességek hogyan hatnak az echolokációra?

Kevés világos információ áll rendelkezésre arról, hogy mi felelős a földrajzi sokféleségért. Bizonyított, hogy a denevérek morfológiai változatossága a Bergmann-szabálynak megfelelően alakul, vagyis a testméret a földrajzi szélességgel növekszik. Hozzá kell tenni azonban, hogy a teória helytállósága minden denevércsoport esetében megkérdőjelezhető. Ezen kívül az echolokációs paraméterek is kis mértékben eltérhetnek az egyes fajokon belül, azok földrajzi helyzete szerint. A változások oka a „kulturális sodródás” és a morfológiai különbözőség lehet. Egyelőre több feltevéssel rendelkezem, mint megfelelő hipotézissel, de remélem, kutatásom végén pontosabb választ tudok majd adni erre a kérdésre.

Nagy patkósdenevér (Rhinolophus ferrumequinum)

Hol folytatod a Synthesys kutatásaidat?

A Magyar Természettudományi Múzeum az első állomásom a Synthesys programon belül. Ezen kívül több jelentős intézményt is meglátogatok, úgy mint Bécs, Párizs, Brüsszel és Koppenhága természettudományi múzeumait.

Mit lehet tudni az általad kiválasztott gyűjtemények sajátosságairól?

Minden gyűjtemény, melyet meglátogatok, Európa más-más régióit képviseli. A Magyar Természettudományi Múzeumban több mint 2000 denevér koponyát őriznek, melyek főként Kelet-Európából származnak. A Bécsi Természettudományi Múzeum több mint 900 olyan példánynak ad otthont, mely ehhez a tanulmányhoz szükséges és hozzáférhető metaadattal rendelkezik. A gyűjtemény példányai főként Ausztria, Bosznia, Görögország és Ciprus, Horvátország, valamint Magyarország területéről származnak, de lengyel, román, szlovák, cseh és szerb anyag is megtalálható benne. A magyar és az osztrák anyag együttesen kiemelt szerepet játszik egy olyan adatbázis létrehozásában, mely a kelet-európai denevérfajok változatosságát reprezentálja. A párizsi és a brüsszeli múzeumok másrészről biztosítják számomra a lehetőséget, hogy Nyugat-Európából is gyűjthessek adatot, míg a dán gyűjtemény főként észak-európai példányoknak ad otthont. A hozzáférés ezekhez a kiemelkedő gyűjteményekhez lehetővé teszi számomra azt is, hogy olyan ritka példányokat bevonjak a kutatásomba, mint például a Myotis punicus vagy a Nyctalus lasiopterus.

Rőt koraidenevér (Nyctalus noctula)

Szerző: Döme Bernadett, Kucska Krisztián

Szerkesztő: Görföl Tamás

Fotók: Simó Szabolcs (koponya fotók: Giada Giacomini)