Kőbe vésett közös örökségünk – A sztyeppei rovás legújabban feltárt emlékei
2022.12.14.
A Magyar Természettudományi Múzeum évzáró karácsonyi ünnepségén adták át első alkalommal a „Pro Museo – A Magyar Természettudományi Múzeumért” díjat
2022.12.16.
Írta: Szabó Márton (MTM, Őslénytani és Földtani Tár)
A csótányok minden kétséget kizáróan nem tartoznak a legnépszerűbb rovarok közé. Nagyjából 320 millió éve jelen vannak a földi ökoszisztémákban, és színre lépésük óta gyakorlatilag alig változtak. Gond nélkül túlélték azokat a kataklizmikus eseményeket, melyek olykor alapjaiban befolyásolták a szárazföldi élővilágot. Az ember által lakott területek meghódítása ezek után nem jelentett számukra kihívást. Egyes fajaik igen kártékonyak, megdézsmálják a konyhában vagy a kamrában tárolt élelmiszert, és komoly betegségeket is terjesztenek. Összességében véve a „csótány” szó hallatán csak kevés embert tölt el csodálat, vagy érdeklődés.
Most azonban, a Bakonyban elterülő Ajka városának egykori szénbányászata folytán történt egy felfedezés, amely talán egy kicsit segíthet árnyalni az ezekről az ízeltlábúakról kialakult köznapi képet. Ajkán 1865-től 2004-ig tartott a szénbányászat, mely a szén mellett egy másik izgalmas geológiai csemegét adott a magyar földtannak: borostyánköveket. Az Ajka környékén egykor bányászott szén 85 millió éves, a késő-kréta időszak ún. santoni emeletének idején keletkezett egy trópusi mocsárban. A helyi borostyánkincs Ajka városának neve után ajkait néven vonult be a tudományos irodalomba. Noha az országban több ponton előkerültek fosszilis gyantadarabok, az ajkait az egyetlen, amelyben nagy mennyiségű organikus zárvány ismert. Ezek között igen nagyszámú ízeltlábú került eddig dokumentálásra, közülük néhányról az elmúlt évben több tudományos publikáció is beszámolt. Ismertek az ajkaitban pókok, bogarak, darazsak, apró kétszárnyú rovarok… és most már csótányok is!
A Magyar Természettudományi Múzeum Őslénytani és Földtani Tárának munkatársa, Szabó Márton az Eötvös Loránd Tudományegyetem, az ATK Növényvédelmi Intézet és a Szentágothai János Kutatóközpont kutatóival társulva nemrégiben publikálta az első magyar őscsótányt a Biologia nevű tudományos folyóiratban. Az ősgyantába zárt apró rovar felfedezésének és megismerésének története azonban koránt sem volt egyszerű.
Szabó Márton 2018-ban „örökölte meg” az ajkai borostyánok és azok zárványainak tudományos feldolgozását az ELTE Őslénytani Tanszékének két hallgatójától, Hajdu Zsófiától és Czirják Gábortól. Zsófia és Gábor alaposan lefotóztak minden múzeumi gyűjteményben található ajkait-zárványt. Az e képekből összeállított adatbázist Márton hosszú hónapokon, majd végül éveken át „bogarászta”, és a képek között már korán felfigyelt egy bizarr külsejű ízeltlábúra.
- Nem voltak meg a lábai és a feje nagyjából fele hiányzott. Összességében véve első ránézésre cseppet sem tűnt ígéretes zárványnak. Ami azonban érdekes volt, az az első szárnypár. – emlékszik vissza Márton – A mikroszkópba nézve az első szárnypár hátsó felszínén kicsi, mozaikszerűen elrendeződő, négyszögletű egységeket láttam. Egymást követő sorokban ültek, és nem tudtam megállapítani, hogy domborúak-e vagy homorúak, mert a mikroszkópom erre nem volt alkalmas. Viszont az összkép nyomán elsőre még az is megfordult a fejemben, hogy ez a jószág esetleg egy primitív lepke is lehet, és a szárnyakon valójában a lepkék szárnyait borító, pikkelyszerű képleteket, a lepkepénzt látom.
A rejtélyes állat aztán jó időre feledésbe merült a többi, lényegesen kevésbé megtévesztő ajkaitzárvány, valamint az ezekkel való munka miatt. Egy nyugalmasabb időszakban azonban ismét előkerültek a fotók, és Márton belevetette magát a rejtélyes ősrovar kilétének megfejtésébe. Némi idő elteltével Peter Vršanský, a Szlovák Tudományos Akadémia csótányspecialistája rávilágított, hogy a lepkés ötlet igencsak téves tipp volt…
- Peter azonnal és mindennemű hezitálást nélkülözve válaszolt az e-mailemre, miszerint a képeken egy csótány látható, és sürgetni kezdte, hogy azon nyomban publikáljuk a példányt. Minden segítséget megadott a projekt megvalósulásához, amiért nagyon hálásak is vagyunk neki. – magyarázta Márton – A mi jószágunk egy olyan csótánycsalád tagja, amely ma már nem él, ami már önmagában igen izgalmas.
A kihalt Alienopteridae család neve az „alien”, azaz „idegen, szokatlan” szóból ered, utalva ezzel a család tagjainak csótányokhoz mérten is különc megjelenésére. Az ajkai csótány határozóbélyegei még a rengeteg hiányzó testrész ellenére is elegendőek voltak ahhoz, hogy a kutatók kiderítsék, hogy a zárvány egy, a tudományra nézve új fajt képvisel.
- A csótányt Alienopterix santonicusnak neveztük el, ezzel is utalva a lelet santoni korára. – mondta Márton – A leírás során azonban a figyelmünk hamar ráterelődött azokra a bizonyos szárnyakra. A mikroszkópba nézve több szinten is mutatott nekünk érdekességeket a két elülső szárny. Először is, szimmetrikus foltozat ült rajtuk, ami megfeleltethető egy egyfajta pöttyös-foltos mintázatnak. Ez a földtörténeti középidőből ismert csótányfosszíliák világában egyáltalán nem ismeretlen, sőt, napjainkban is élnek csótányok hasonló mintázattal. Egy dolog a minta, és egy másik dolog a szín, és ezen a ponton vissza is térünk azokhoz a bizonyos mozaikos struktúrákhoz.
A szárnyak felszínén sorakozó képletek mibenlétének megfejtéséhez a faj rokonsági köre nyújtott segítséget. A család egyéb fajai kiváló minőségű borostyánzárványok formájában ismertek Mianmarból, a híres, burmit néven ismert borostyántípusból. Az innen előkerült Alienopteridae csótányfajok közt több is akad, melyek első szárnypárja az ajkai zárványéhoz hasonló, bonyolult felszínű. Az ajkai borostyánnal ellentétben azonban a burmit sokszor csodálatosan tiszta, már-már mézszerű, így ezen zárványok részletei gyakran sokszor tisztábbak, mint az ajkaiaké. Ezért is tudható, hogy a furcsa szárnyú mianmari csótányok fémes színűek és csillogóak voltak.
Felmerült a kérdés: lehet, hogy az ajkai Alienopterix santonicus is fémszínű volt?
Nem volt mit tenni, a kérdés megválaszolása szükségessé tette az ajkai csótány szárnyainak alapos kivizsgálását. Komolyabb teljesítményű mikroszkóp alatt vizsgálva kiderült, hogy az elülső szárnypár hátsó felszínét minden jel szerint homorú egységek tagolják, melyeket apró szőrszálak határolnak. Ez egy újabb hasonlóság volt a mianmari Alienopteridae csótányok felé, melyek szárnya szintén homorú egységekkel tarkított.
- Ezen a ponton eszembe jutott, hogy ha itthon, Magyarországon egy nyári napon kimegyek egy erdőbe, vagy egy rétre, akkor gyerekjáték lesz találni egy fémes színekben irizáló rovart. A recens analógiák sok ponton segítik a paleontológusok munkáját, így arra gondoltuk, mi lenne, ha megvizsgálnánk a fontosabb ízeltlábú-csoportok metálfényű, színpompás tagjait pásztázó elektronmikroszkóp segítségével. Azt gondoltuk, hogy ha találnánk valami hasonlót, mint az ajkai csótány szárnyai, az nyújthatna valami támpontot számunkra. – magyarázta Márton.
Egyebek mellett metálfényű bogarak, poloskák, darazsak, legyek, sőt, egzotikus imádkozó sáskák és csótányok is összegyűltek a nagy vizsgálat kedvéért. Némelyik múzeumi preparátum volt, de akadtak olyan példányok is, melyeket egzotikus rovarokkal foglalkozó hobbisták ajánlottak fel a vizsgálat kedvéért. Végül összesen 23 faj gyűlt össze, és a pécsi Szentágothai János Kutatóközpont elektronmikroszkópja egészen fantasztikus dolgokkal lepte meg a kutatókat.
Egyértelmű volt, hogy ezen rovarok esetén a fémes színeket és fényt számos különböző felületi képlet okozza, mely olykor csoportonként más és más. Két állat esetén azonban olyan eredményt kaptunk, amitől leesett az állunk. A Melyroidea magnifica egy Dél-Amerikában elterjedt, élénk, metálzöld színű, euszociális csótány. E faj első szárnypárának hátsó felszíne hatszögletű, homorú egységek díszítik, mely mintázat nagyon hasonló az ajkai csótány szárnyaihoz. Ugyanez volt a helyzet a pusztai cicindélával (Cicindela soluta), mely egy metálzöldes-, olykor kékes, vérmes ragadozó futóbogár.
Innentől világos volt, hogy az A. santonicus furcsa szárnyai és az állat színezete között összefüggés volt, és az állat vélhetően fémes fényű és színű lehetett, színezete talán hasonló lehetett a sokak által ismert, zöldes színekben irizáló rózsabogarakéhoz. S hogy miért előnyös egy csótány számára, ha ennyire figyelemfelkeltő színekben tündököl? Fontos tudni, hogy a különböző csótányok élőhelytől és fajtól függően számos ragadozó mindennapi zsákmányai, mely ragadozók merőben máshogy látnak, mint például az ember. Számos tanulmány vizsgálta az irizáló és fémes színű rovarok kérdését, és eredményeik igencsak meglepőnek bizonyultak. Sok, vizuális úton vadászó ragadozó látása számára koránt sem segíti a zsákmány megtalálását, ha az fémes fényben irizál, ez ugyanis mintegy feloldja a prédaállat testének körvonalait. Vagyis a fémes színezet és fémes fény valójában a rejtőzködés eszköze lehetett a bakonyi őscsótány esetében. Noha az ilyesmit egyáltalán nem könnyű megfesteni, az ajkai őscsótányról Zsoldos Márton illusztrátor (aki maga is az ősmaradványok lelkes rajongója) egy csodálatos illusztrációt készített, melyet az A. santonicust bemutató publikációban is viszontláthatunk.
Érdemes megjegyezni, hogy az élénk, az emberi számára feltűnő metálszínek egyáltalán nem számítanak szokatlannak a ma élő csótányok világában sem. Számos fajuk ismert (sőt, szerezhető be akár kereskedelmi forgalomból hobbiállatként), melyek látványos, különleges színekben tündökölnek, közülük nem egy metálzöld vagy metálkék (pl. Pseudoglomeris vagy Eucorydia fajok).
Most egy, az ajkait ízeltlábúak zárványaival kapcsolatos újabb fejezet zárult le. Az Alienopterix santonicust rejtő borostyánkő darab visszakerül a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatáságának őslénytani gyűjteményébe, és a kutatók figyelme más borostyánkövek felé fordul. A munka tovább folytatódik, 2023-ban pedig további izgalmas ős-ízeltlábúakat ismerhet majd meg az, aki követi az ajkai borostyánnal kapcsolatos híreket.
A teljes tudományos értekezés az alábbi linken érhető el:
https://link.springer.com/article/10.1007/s11756-022-01265-7
