Halálfalók és belső vívódások
2015.10.12.
A jégkorszak tankjai
2016.07.25.
Ismét terjedőben az ágyi poloska!
Írta: Paulovkin András (A Semmelweis Egyetem Fertőtlenítő Állomásának vezetője)
Otthonunk és a láthatatlan betolakodók
Az emberek nehezen tűrik az otthonaikban vagy akár a munkahelyükön a hívatlan látogatókat. Az ellenérzéseik csak fokozódnak, ha ezek a látogatók olyan élőlények, melyek jelenlétükkel komoly kellemetlenségeket okoznak. A velünk együtt élő „társbérlők” többsége ugyanakkor teljesen ártalmatlan és sokan közülük szinte észrevétlenül élik le mellettünk az életüket, így jelenlétükről még csak tudomást se vegyünk. Hogy ez mennyire így van, azt egy nem régiben megjelent tanulmány is alátámasztja. Michelle Trautwein és munkatársai arra vállalkoztak, hogy több, egymástól távoli kontinens átlagosnak tűnő otthonaiból összegyűjtsék ezeket a parányi állatokat. Az eredmény igen meglepő lett, ugyanis önmagában az ízeltlábúak több mint 500 képviselőjét találták meg 200 különböző fajból. Ezek után senki se higgye, hogy az otthonában csak ő és jól ismert családtagjai élnek, mert még a legalaposabb takarítással sem tudunk megszabadulni apró lakótársainktól.
Mi állhat a titokzatos csípések hátterében?
Napról napra arra ébred, hogy egyre több viszkető csípésnyom jelenik meg a bőrén? Ne aggódjon, hiszen nincs ezzel egyedül! Napjainkban egyre több háztartásban jelentkezik ez a probléma. A tanácstalan, kétségbeesett családok egy része rejtélyes tüneteivel orvoshoz fordul, míg mások az internet segítségével keresnek válaszokat és megoldást a problémáikra. Elsőre talán sokkoló lehet a hír, hogy a csípések hátterében egy rejtőzködő életmódú, vérszívó rovar áll, de talán a legnagyobb riadalmat az a felfedezés okozza, amit az idő közben kihívott szakember vagy éppen a kíváncsibbak saját maguk is felfedeznek, hogy ezek az élősködők ritkán vannak egyedül. Nemcsak hogy nem magányos állatok, de egyenesen tömegével lephetik el az otthonunkat, hogy azután legédesebb álmunkban teljesen észrevétlen szívják a vérünket. Mert bizony, maga a vérszívás általában észrevétlenül történik! Nem véletlen, hogy a legtöbben csak akkor figyelnek fel rájuk, amikor már elszaporodtak a lakásban.
A használt bútor veszélyei
Azt a kérdést, miszerint miért éppen Önöket vette célba ez az élősködő rovar, persze jogosan nem érzik még megválaszolva. A lehetséges rejtekhelyeket és azt a tényt számba véve, hogy az ágyi poloska a szabad természetben tartósan nem életképes (így elő sem fordul), többekben körvonalazódhat a sejtés, hogy valaki a családból behurcolta. A feltevésük részben helyes! És mielőtt egymásra mutogatnánk, és egymás szidalmazásába kezdenének, rögtön le kell szögeznünk, hogy az ágyi poloskát tömegközlekedésen utazva a legritkább esetben lehet összeszedni. A leggyakoribb módja az állat behurcolásának használati tárgyak, pl. bútorok, képek, könyvek segítségével történik. Tehát ha mostanában szereztek be új bútort, esetleg fali szőnyeget vagy kaptak ajándékba egy rattan dohányzó asztalt, gyanakodhatnak, hogy az első példányt vagy példányokat épp ezzel az új szerzeménnyel telepítették be sikeresen az otthonukba.
Hagyományos kontra „bio” poloskairtás
Manapság rendkívül divatos szinte mindenből a „bio” változatot választani. Miért lenne ez másképpen az ágyi poloskák elleni védekezés esetében? De vajon mit jelent a „bio” jelző ebben az esetben?
A hagyományos (és itthon a szakemberek számára jogszabályok által kötelezően előírt) módszer az ágyi poloskák kiirtására a vegyszeres kezelés. Az ágyi poloskák ellen engedélyezett irtószerek többféle formában kerülnek kereskedelmi forgalomba, így lehetnek aeroszolok, porok és permetek, amelyek közül talán az aeroszolok vagy spray-k a legnépszerűbbek. Ezek egy része bárki számára megvásárolható, hiszen használatuk nem jelent veszélyt a felhasználóra nézve. Más részük kizárólag szakemberek számára engedélyezett készítmény. A szakemberek munkájuk során jellemzően szintetikus piretroid, karbamát és fejlődésgátló vagy kitinszintézist gátló hatóanyag-tartalmú professzionális készítményt használnak. Ezek a nevek sokakban már olvasva is rémületet keltenek, így abba már bele se mernek gondolni, hogy ezeket az ijesztő mérgeket bárki szétszórja az otthonukba. Ezek után alternatív megoldásokat keresnek, amit egy vegyszermentes, csupán fizikai behatásokkal operáló módszer számukra tökéletesen teljesíthet. Ezek az ún. „bio” módszerek hőhatáson alapulva igyekeznek elpusztítani vérre szomjazó megszállóinkat, sajnos több-kevesebb sikerrel. Az irtószeres kezeléssel ellentétben ugyanis ezeknek nincs tartós hatásuk, ami az ágyi poloskák végleges kiirtásához többnyire elengedhetetlen.
A legjobb megoldás az ellenség kiéheztetése
Nem Ön az egyetlen, akinek eszébe jutott, hogy ha ezeknek az apró élősködőknek feltétlenül vérre van szüksége az életben maradáshoz, akkor a legegyszerűbb, ha megfosztjuk őket a vérraktáraiktól, azaz önmagunktól. Ennek egyik legszerényebb megközelítését azok a próbálkozások jelentik, amelyekkel a véradó házigazdák igyekeznek valamilyen fizikai akadály képzésével a poloska számára megközelíthetetlenné tenni az ágyaikat, míg a legelszántabbak akár az otthonuk ideiglenes elhagyásától sem rettennek vissza. A rossz hír az, hogy ezek a rovarok igazi túlélők, és hónapokig képesek elviselni az éhezést, ugyanakkor jó hír, hogy az éhezés növeli az irtószerekkel szembeni fogékonyságukat. Zachary C. DeVries és munkatársai 2015-ben megjelent tanulmányukban arról számoltak be, hogy a tartós éhezés jelentősen csökkenti az ágyi poloskák toleranciáját a vizsgált rovarölő hatóanyaggal szemben. Alapfeltevésük éppen az volt, hogy az irtószerek hatékonyságvizsgálatát nem ritkán kevésbé jól táplált egyedeken mérik, ami téves megítélést eredményezhet, hiszen a gyakorlatban, pl. egy magánlakásban igencsak jól táplált, remek kondícióban lévő egyedekkel kell megküzdenie ugyanezeknek az irtószereknek. Ráadásul ezek a vizsgálatok figyelmen kívül hagyják a tesztelt rovarok testtömegét (a hatékonyságot az egyedszám-változás révén vizsgálják), ugyanakkor igazolták, hogy az irtószerek hatékonyságát a kezelt állat testtömege is befolyásolja. Ennek a jelentőségét könnyű belátni, ha tudjuk, hogy egyetlen vérszívás alkalmával az ágyi poloskák (életkortól, illetve lárvastádiumtól függően) testtömegüket akár 1,5-6,1-szeresére képesek növelni, ami megint csak növeli a túlélési esélyeiket. Érdekes megfigyelés, hogy a rövidebb ideig tartó éhezés nem csökkentette a rovarok irtószerekkel szembeni tűrőképességét (toleranciáját). Ebből arra következtethetünk, hogy a vérszívás önmagában nem növeli a toleranciát, inkább a táplálkozást követő élettani változások biztosítják ezt. Bár nem ismerjük még a jelenség mögött álló élettani mechanizmusokat, gyanítható, hogy az éhező rovarok csökkent toleranciájáért az éhezés során általánosan csökkenő enzimaktivitás tehető felelőssé.
Az új exkluzivitás: ágyi poloskamentes otthon
A kártevőirtó szakvállalatok csaknem mindegyike rendelkezik az ágyi poloskák elleni hatékony védekezéshez elengedhetetlen programmal, illetve protokollal. Ez nem véletlen, hiszen a megelőzés mindig egyszerűbb és olcsóbb, mint a tényleges irtás – akár vegyszeres, akár vegyszermentes (akár kombinált) eljárást alkalmazunk. A szakemberek keresik azt a megoldást, amivel elejét lehet venni az ágyipoloska-fertőzésnek, és ez az igény teljesen jogosan felmerülhet bárkiben, aki valaha is kapcsolatba került ezekkel a vérszívókkal. A jó hír az, hogy ígéretes kutatások vannak új, hatékony, távol tartó hatású készítmények kifejlesztésére, illetve az ágyi poloskák más módon (pl. a felületi érdesség növelésével) történő távol tartására.
Az egyik ilyen ígéretes irány az ágyi poloskák azon biológiai sajátosságából indul ki, hogy a párzás meglehetősen erőszakos közöttük, és nem egyszer a nőstény pusztulását eredményezi. Éppen ezért a fiatal, még éretlen lárvák igyekeznek elkerülni az erőszakoskodó hímeket, és ehhez speciális illatmolekulákat bocsátanak ki magukból. Ezeknek az anyagoknak az izolálásával és mesterséges előállításával hatékony repellens, azaz távol tartó hatású készítményeket fejleszthetnek ki.
Tiszta otthon, rendes ház… mégis ott a poloska!
Az első sokkhatásból felocsúdva a legtöbben a szakembernek vagy egyenesen az égnek szegezik a kérdést, hogy vajon honnan és mi okból kerültek ezek az alattomos fenevadak az otthonukba. Többségük egyből szabadkozással kezdi, miszerint nem is érti, miért éppen ő vált ilyen méltatlan támadás áldozatává, hiszen folyamatosan és nagy alapossággal takarít. Az első megnyugtató válaszunk az ágyi poloskával kapcsolatban, hogy teljességgel hidegen hagyja a lakás higiéniai állapota, hiszen csak egyetlen dolog érdekli, hogy legyen számára elegendő mennyiségű friss vér, amit például egy többtagú család szépen teljesít, de az egyedül élők sincsenek biztonságban. Ez a kifejletten 4-8 milliméteres testhosszt elérő aprócska állat kevés vérrel is beéri egyetlen táplálkozás alkalmával, és a vérszívást követően egy felnőtt példány akár egy hétig sem éhezik meg újra, így addig a rejtekhelyén marad. A rejtekhely kérdése persze sokakat rögtön arra késztet, hogy felkutatva az állatokat, ki-ki egyéni fantáziájának megfelelő halálnemet választva az elfogni kívánt betolakodóknak szabaduljon meg a problémától. A rossz hírünk az, hogy ezzel a módszerrel a legritkább esetben lehet a végére járni ennek a rémálomnak.
Irtsunk vagy irtassunk? A házilag végzett ágyi poloska irtás hátulütői
A rovarirtószerek mindig is részét képezték egy átlagos család alapvető higiéniai eszköztárának. Ez részben annak köszönhető, hogy az emberek nehezen tűrik az otthonaikban a kártevőket. Sajnálatos módon az elmúlt 10 évben az egész világon egyre jobban terjednek az ágyi poloskák, így aki még nem találkozott velük, mindenképpen érdemes felkészülnie, mert ez a nem kívánt találkozó az idő múlásával egyre valószínűbbé válik. Egy többlakásos társasházba behurcolva rendkívül gyorsan elterjednek, egyik lakást a másik után veszik birtokba, nem kevés kellemetlenséget és többletkiadást okozva ezzel az ott lakóknak.
Bátran állíthatjuk, hogy az ágyi poloskák a 21. század egyik jelentős társadalmi problémájává és az egyik legnehezebben kezelhető beltéri kártevővé nőtték ki magukat. Ez részben annak köszönhető, hogy világszerte előfordulnak magas szintű rezisztenciával bíró (azaz a rovarölő szerekkel szemben rendkívül ellenálló) populációk. Sajnálatos módon arra csak többszöri próbálkozás (és jelentős „pénzkidobás”) után lehet rájönni, ha valakit az a szerencsétlenség ért, hogy ilyen ellenálló egyedek szállták meg. Persze a sikertelenségért nem lehet mindig a poloskákat hibáztatni! A leggyakoribb ok ugyanis még mindig a szakszerűtlenségben keresendő.
Miért kell a tartós hatás?
A mind inkább teret nyerő ágyipoloska-fertőzések visszaszorítása és az ellenük való hatékony védekezés kidolgozása több millió dolláros üzletággá nőtte ki magát, de sajnos meglehetősen kevés az erre irányuló erőfeszítések alapját adó kutatások száma. Viszonylag keveset tudunk az ágyi poloskák viselkedéséről és azokról az élettani mechanizmusokról, amelyeknek köszönhetően bizonyos egyedek ellenállóbbak az irtószerekkel szemben, mint a társaik. Amit biztosan tudunk, hogy a jelenleg engedélyezett rovarirtószerek nem képesek hatékonyan inaktiválni az ágyi poloska petéit, ami a petében fejlődő embriót körülvevő védőburkoknak köszönhető. A petéből később kikelő lárvák elpusztítását tehát leghatékonyabban a fertőzött terület tartós hatású érintőmérgekkel történő lekezelésével (úgynevezett tartós méregmező kialakításával) biztosíthatjuk. Másrészről az ágyi poloskák kellően jóllakva búvóhelyeikre vonulnak vissza, ami akár több méter távolságban is lehet a vérszívás színhelyétől, méghozzá sok esetben nehezen hozzáférhető és ezáltal nehezen kezelhető helyeken. A fali kapcsolók és elektromos konnektorok mögött, a parketta szegőléce vagy akár a függönykarnis alatt elrejtőzve napokig elő sem jönnek, így a tartós méregmező híján sikeresen túlélhetik a leggondosabb kezelést is.
Hatásosak-e az ágyi poloskacsapdák?
Mivel sokan próbálkoznak kétoldalú ragasztóval körberagasztgatni az ágyaikat, jogosan merül fel kérdésként, hogy nem lehet-e valamilyen ragasztós csapda segítségével szép sorjában összefogdosni a kellemetlen társbérlőinket. Ehhez nincs szükség másra, mint arra, hogy valamilyen módon becsalogassuk a gyanútlan vérszívónkat a kihelyezett csapdáinkba. Persze ehhez nem árt kicsit behatóbban ismernünk az ellenséget; mit szeret és mit nem, illetve mi az, aminek nem tud ellenállni. Az ágyi poloska két fontos ingert követve találja meg áldozatát; az egyik a vérdonor által kilélegzett levegő magas szén-dioxid koncentrációja, a másik (mivel melegvérű állatokon élősködik) a környezetnél általában jelentősen magasabb testhőmérséklet. A komolyabb (és ezáltal drágább) csapdák éppen ezen az alapon működnek; vagy szén-dioxidot, vagy hőt termelve csalogatják be az ágyi poloskákat. Az egyszerűbb (és olcsóbb) csapdák viszont a poloskáink azon tulajdonságát használják fel, hogy előszeretettel kommunikálnak speciális szagmolekulák (úgynevezett feromonok) segítségével. A feromonos csapdák egyetlen komoly hátránya, hogy nagyobb mértékű fertőzöttség esetén nem működnek, mert a poloskáink által kibocsátott feromonok elnyomják a csapda illatanyagait.
A kényszerű társbérlet következményei
Nehéz megnyugtató információkkal szolgálni azoknak, akik jelenleg is kénytelenek megosztani otthonukat ezekkel a hívatlan betolakodókkal. Az ágyi poloskák áldozatainak többsége éppen a szörnyen viszkető kiütéseik kapcsán fedezik fel őket. A bőrirritációt és az ennek eredményeképpen kialakuló egészségügyi problémákat tetézik a tartós társbérlet szükségszerű következményei, a pszichés és az anyagi tehertétel. A csípések elvakarva gyakran elfertőződnek, súlyosabb esetben hólyagosodhatnak, ritkán az egész szervezetre kiterjedő allergiás reakciót okoznak. Ugyan egyetlen egyed alkalmanként elhanyagolható, az egészséget nem veszélyeztető mennyiségű vért szív, tömeges elszaporodásuk esetén hosszú időn keresztül ugyanazokat a személyeket károsítva komolyabb vérveszteséget, így vérszegénységet is okozhatnak. Számos tanulmányban olvashatunk az ágyi poloskák fertőző megbetegedések terjesztésében játszott lehetséges szerepéről. Ennek alapja, hogy laboratóriumi körülmények között többféle kórokozót is képesek átvinni az emberre. Az egyetlen jó hír, hogy ennek ellenére járványügyi jelentőségük gyakorlatilag elhanyagolható, köszönhetően annak, hogy az ágyi poloska tartós bérletre rendezkedett be, és hűséges az őt ellátó házigazdáihoz.
ISMERD MEG A SZERZŐT!
