Az 1956-os tűzvész túlélői a légygyűjteményben. Nevezetes példányok
2023.12.19.
Ragadozó falevelek és kalapácsfejűek – a szárazföldi laposférgek inváziója!
2024.02.02.
A Magyar Természettudományi Múzeum Állatárának kutatási projektjei, 1. rész
Szerzők: Fuisz Tibor (Madárgyűjtemény), Cserkész Tamás (Emlősgyűjtemény)
A Magyar Természettudományi Múzeum nem csak a gyűjteményeiben őrzött nemzeti vagyon és természeti értékek megőrzéséért dolgozik napról napra, hanem az élő „nemzeti kincsek” védelmét is fontosnak tartja: kutatóink a Borsodi-Mezőségen dolgoztak egy európai uniós projekt keretében.
A fajok védelme a modern konzervációbiológia szerint leghatékonyabban az élőhelyük védelmével, annak a faj számára kedvező, természetközeli hasznosításával érhető el. A természetvédelmi szempontból legértékesebb fajok (ezeket esernyőfajoknak nevezzük) élőhelyeinek fenntartása lehetőséget ad arra, hogy a növényektől a gerincteleneken át a gerincesekig, fajgazdag élőlény-közösségek maradjanak fenn. A magyar szöcskeegér (Sicista trizona) egy igen ritka, egyben esernyőfaja a Borsodi-Mezőségnek, így az élőhelyeinek megőrzése a természetvédelem számára is alapvető fontossággal bír.
Kezdetnek a száraz tények:
A Magyar Természettudományi Múzeum Állattárának munkatársai is közreműködnek a 2019. január 1-én indult, hét éves „A pannon gyepek és kapcsolódó élőhelyek hosszú távú megőrzése az Országos Natura 2000 Priorizált Intézkedési Terv stratégiai intézkedéseinek megvalósításával” LIFE program, vagy rövidebb nevén a GRASSLAND-HU LIFE sikeres végrehajtásában. A projektben 14 konzorciumi tag vesz részt a társadalmi szervezetektől (ilyen például a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület vagy a Zöld Akció Egyesület), a hivatalos természetvédelmet képviselő nemzetipark-igazgatóságokon át az állami fenntartású intézményekig, mint amilyen a Magyar Természettudományi Múzeum. Az európai uniós pályázat elnyeréséhez gazdasági társaságok is bekapcsolódtak a program tervezésébe és megvalósításába, például a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A projekt összehangolását, a szervező munkát a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft., mint koordináló kedvezményezett végzi.
A projekt a füves élőhelyek és speciális élőlény-közösségeik hosszú távú megőrzését elősegítő stratégiák kidolgozását, megvalósítását tűzte ki céljául.Cikkünkben a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának egyik területén, a magyar szöcskeegér egyetlen hazai élőhelyén folyó munkát mutatjuk be a Múzeum szemszögéből.
Vízjárta élőhelyek a 21. században
Az 1989-ben alapított, 17 932 hektár területű Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzet különös értékét a két eltérő jellegű és arculatú táj, a Borsodi-Mezőség és a Borsodi-ártér, a füves puszták és árterek mozaikos szerkezete adja. A területet hagyományosan legeltetéses gazdálkodással és kisparcellás szántóföldi műveléssel hasznosították, ezért a természetközeli kezelésben fenntartott kultúrtájat magas biodiverzitás jellemzi. Az eltérő domborzat és változatos talajviszonyok sokszínű növényzet kialakulását tették lehetővé, ennek megfelelően heterogén és kifejezetten fajgazdag állatvilággal találkozunk.
A területet 1939-ig a Tisza árvizei rendszeresen elöntötték, de a természetes vízjárást a Tisza gátjának megépítése alaposan megváltoztatta. Az 1960-as években további vízügyi munkák vették kezdetüket, a belvízmentesítés érdekében megépült a Tiszavalki-főcsatorna és a Sulymos-főcsatorna. A táj természetes vízjárásának a kegyelemdöfést a Tisza-tó építését kísérő munkálatok, a korábbi Bükkből lefutó vízfolyásokat (Kácsi-patak, Tardi-ér és Nád-ér) összegyűjtő Csincse-csatorna építése adta meg. A felszínalatti vízjárást pedig a bükkábrányi lignitbánya létesítésével párhuzamosan beindított szivattyúzás változtatta meg: a korábban a Bükk-hegység lábától a Tisza felé áramló vizet a napi 10.000 köbméter kiszivattyúzása szinte teljesen elapasztotta, így az egykori természetes vízjárásnak köszönhető vizes élőhelyek visszaszorulása, száradása visszafordíthatatlanná vált.A vizes élőhelyek rehabilitációja céljából a Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzet területén a természetes csapadék visszatartása, illetve a korábbi vízjárás hatását pótló vízvisszaeresztés lenne kívánatos.
A terület élővilágában is visszaköszön a földrajzi adottságok kettőse: a füves élőhelyeken a pusztai, a vizes ártéri területeken a vízi élőhelyek növény- és állatvilága van jelen. A természetes vízjárás helyreállítását célzó munkáknak köszönhetően a területen a lápos, mocsaras vizekre jellemző réti csík, compó és aranykárász is megmaradt. A kétéltűek közül említés érdemel a dunai tarajosgőte, a vöröshasú unka, a hüllőket a vízisikló és a mocsári teknős képviseli.
Hat és fél gramm, maradhat?
A Magyar Természettudományi Múzeum nem csak a gyűjteményekben őrzött nemzeti vagyon és természeti értékek megőrzéséért dolgozik napról napra, hanem az élő „nemzeti kincsek” védelmét is fontosnak tartja. A Borsodi-Mezőség területének zoológiai szempontból legizgalmasabb élőlénye az önálló faji státuszra emelt magyar szöcskeegér. A kicsiny, mindössze 6-10 gramm tömegű elbűvölő rágcsáló számtalan jellegzetessége közül most azt emelnénk ki, hogy Magyarország területén csak itt, a Borsodi-Mezőségben fordul elő. Erdélyben, Kolozsvár mellett található még egy elszigetelt populációja, amit a kutatók külön alfajként írtak le. Nem vitás, hogy a hazai hivatalos természetvédelem és a természetvédelmi biológiai kutatásokat végzők számára óriási felelősséget jelent, hogy a faj megőrzését szavatoló élőhelykezelési eljárásokat fejlesszenek ki, és az utolsó hazai populációt, valamint élőhelyét megvédjék, mely a hosszú távú fennmaradást szavatolja. A faj ritkasága és élőhelyének beszűkülése indokolja a fokozottan védett státuszt, és az 1.000.000 forintos eszmei értéket.
A felnőtt egyedek elkülönítése többnyire problémamentes a bunda és a fül színezete, illetve a farok hossza alapján. A Borsodi-Mezőségen is minimális az esélye, de azon kívül valószínűtlen, hogy valaki véletlenszerűen egy szöcskeegérrel találkozzon.Az igen gyakori pirókegér a szöcskeegér-kutatók „rémálma”, hiszen az avatatlan szem – sőt, olykor még a beavatott is - viszonylag nehezen különíti el a nagyon ritka magyar szöcskeegértől, ami - a pirókegérrel ellentétben- sose gesztenyebarna és csupasz fülű, nem fordul elő halastavak partján, valamint kiskertekben, és nem csábítható a közelünkbe egy kövér tökmaggal. Minden bejelentés, ami szöcskeegér véletlenszerű megfigyeléséről számol be, alaptalannak bizonyult, a megfigyelők egytől-egyig pirókegérrel találkoznak.
Az emlősök közül a szöcskeegér mellett kiemelkedő értéket képvisel még a pusztai élőhelyhez és szántóföldekhez köthető, szintén veszélyeztetett státuszú ürge és a mezei hörcsög is. Persze az emlősfauna folyamatosan változik, például a területen az utóbbi évtizedben elterjedt az aranysakál. A róka mellett ennek a ragadozónak a célzott ritkítása fontos a veszélyeztetett emlősök és a földön fészkelő madarak megtartása érdekében.
A terület madárvilága különösen gazdag, korábban rendszeresen költött itt a fokozottan védett túzok, ma is megtalálható a kerecsensólyom, a kékvércse, a parlagi sas. A szalakóta és a kis őrgébics a pusztai területek jellegzetes madara. Őszi vonulás idején ez a vidék jelentős megállóhely a darvak és a különböző lúdfajok számára. A nedves rétek értékes költőfaja a haris.
A szikes rétek foltjaiban él az egyik legértékesebb védett lepkefaj, a nagy szikibagoly. Az ízeltlábúak népes csoportjából említésre érdemes fajok még az aranypettyes bábrabló, a bíborcincér, az imádkozósáska, a sisakos sáska, és a kis színjátszólepke.
Hogyan mérhető fel egy terület emlősfaunája, avagy mivégre ássuk fel a Mezőséget, évről évre?
A kisemlősök a madarakkal szemben gyakorta éjszaka aktívak, így megfigyelésük, állományaik felmérése különleges módszereket és eszközöket kíván. A Múzeum által végzett felmérő munka két alapvető módszerre épül, az egyik a hagyományos élvefogó talajcsapdázás; a másik módszer sokkal korszerűbb: automata kamerákkal rögzítjük az állatok jelenlétét. A kisemlősök testmelege, az általuk kibocsátott infravörös sugarak aktiválják a kamerákat, amelyek a pontos idő rögzítése mellett a programozásuknak megfelelően, fényképeket készítenek. A kameracsapdák folyamatosan, a nap 24 órájában működnek, akár több hónapon át, és minden, a kamera lencséje előtt áthaladó állatról készítenek 2 felvételt. A „dupla kattintás” a könnyebb azonosítás miatt szükséges: a két felvételből az egyik remélhetőleg megfelelő minőségű a faj meghatározásához. Az észlelt állatokról a faj azonosításán és az észlelések számán túl információkat gyűjtünk az állatok aktivitási idejéről is. A legkisebb egerektől és cickányoktól a nagyobb menyétféléken át a rókáig mindent látnak és rögzítenek a kamerák, de rovarokról, madarakról, hüllőkről, kétéltűekről is készülnek felvételek.
Az eddigi legérdekesebb megfigyelés az erdei pele felbukkanása volt, ami új fajként színesíti a Borsodi-Mezőség gazdag emlősfaunáját. A kamerákkal gyűjtött adattömeg igazi információs aranybánya, a képek adatainak táblázatos rögzítése után számos statisztikai vizsgálat végezhető el: a napi, vagy az éves/szezonális aktivitások, az egyes fajok állományának nagysága,vagy egyedszámuk változása.
A talajcsapdákkal élő példányokat foghatunk. A módszer egyrészt univerzális, hiszen nem csak kisemlősök, hanem a talajfelszínen mozgó állatok teljes palettája belepottyan a vödrökbe, másrészt szelektív, mert a kisemlősök egy csoportja, leginkább az erdei egerek, könnyűszerrel kiugranak a csapdákból. Nem úgy, mint a szöcskeegér, ami – nevével ellentétben – nem rendelkezik szöcskeképességekkel, és pár centinél nagyobbat nem képes ugrani. A tavaszi és őszi talajcsapdákkal végzett felmérések során a Magyar Természettudományi Múzeum és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának munkatársai vállvetve ásták le a több száz vödröt, szem előtt tartva az értékes gyepterület állapotának a megőrzését is. A reggeli és esti csapdaellenőrzések során a kutatók rögzítették a fogott kisemlősök méreteit és ivarát, egyes fajok egyedeiből pedig megtörtént a genetikai mintavétel is.
A magyar szöcskeegér felmérése immáron 2006 óta talajcsapdákra épül, a kamerák alkalmazása csak az utóbbi 5 év fejlesztése.
A mezőgazdasági területeken korábban jelentős kárt okozott a hörcsög, de mára ez az emlős olyan mértékben megritkult, hogy a kiskertekben befogott egyedeit a szakemberek áttelepítik a tájvédelmi körzet természetes élőhelyeinek foltjaiba.A kutatók ilyenkor rögzítik a befogott állatok biometriai adatait, genetikai mintákat vesznek és ektoparazitákat is gyűjtenek róluk.
Költőfajok és őszi madárvendégek a Borsodi-Mezőségben
A Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzetben a füves puszták számos jellegzetes, védelemre érdemes faja, például a színes tollazatú szalakóta, vagy a fokozottan védett túzok is előfordul, a vizes élőhelyekre jellemző gémek, parti madarak sok faja is költ itt. Gazdag a terület ragadozómadár-faunája is, a sólyomalakúak közül például a kerecsen, a vágómadár alakúak közül a parlagi sas a terület kiemelkedő értékei. A tájegység területén kékvércsetelep is található.
Nagyon fontos ez a terület a vonuló madarak számára is. Magyarország a XIX. századi nagy folyamszabályozások előtt az eurázsiai vizes területek és sztyeppék, erdős sztyeppék jellegzetes madarának, a darunak a költőterülete volt.
A XIX. század végétől 2015-ig (mikor fészkelését újra igazolták a Marcal-medencében) ez a faj nem költött hazánkban, de a 2000-es évek kezdetétől egyre nagyobb tömegben jelent meg az őszi vonulás során az olyan vizes területeken, mint a Hortobágy vagy Kardoskút. A daru a Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzet területén is nagy csapatokban jelenik meg az őszi vonulás során. A füves pusztákon és az őszi vetéseken táplálkozik, majd a mocsaras területeken éjszakázik.
A kígyászölyv a Kárpát-medence ritka költő madara, márciustól októberig fordul elő hazánkban, majd Afrikába vonul telelni. Táplálékát siklók, kígyók, kisebb mennyiségben békák, gyíkok, kisemlősök és madarak alkotják. A nyílt, füves területeken vadászik, erdős területeken költ.
A kutatóink közel 20 éve járnak a Borsodi-Mezőségre tanulmányozni annak bámulatosan gazdag élővilágát, és vizsgálni a fajok és az élőhelyek hosszú távú megőrzésének lehetőségeit. Talán az ő munkájuk is hozzájárul ahhoz, hogy a teremtett élővilág egyik utolsó mentsvára még sokáig otthont biztosítson élő nemzeti kincseink számára.
