Tüzek a Természettudományi Múzeumban, 1956. október 24.– november 6.
2022.10.21.
Óriási volt az érdeklődés a Magyar Természettudományi Múzeum ingyenes Családi Napján
2022.11.07.
Ferenc József szenegáli bozótkakukkja (Centropus senegalensis) a Magyar Természettudományi Múzeum Madárgyűjteményében
Írta: Dr. Fuisz Tibor István (MTM, Madárgyűjtemény)
A Madárgyűjtemény féltve őrzött kincsei között tartjuk számon mindazokat a preparátumokat, amelyek túlélték a gyűjteményt szinte teljes mértékben megsemmisítő 1956-os tűzvészt. Az alig tucatnyi megmaradt montírozott madár közül különösen fontosak azok, amelyek jeles személyiséghez köthetők. Akár a hazai zoológia és muzeológia olyan kiemelkedő alakjaihoz, mint Kittenberger Kálmán, Herman Ottó vagy Xántus János, akár más szempontból fontos történelmi szereplőkhöz. Nos, Xántus János, a Budapesti Állatkert első igazgatója a néprajzi és természettudományi gyűjtései alapján egyrészt a muzeológusok táborát erősíti, de az 1848-1849-es szabadságharc tüzértisztjeként, az Egyesült Államok mexikói konzuljaként, akadémikusként akár híres közéleti személyiségként is gondolhatunk rá.
A vadászat a XVIII-XIX. században elsősorban az arisztokrácia kedvelt időtöltése volt, a gyakorlásához szükséges kézműves fegyverek beszerzése, a vadászterületek vásárlása, bérlése és fenntartása drága mulatság, ha úgy tetszik, nagyúri passzió volt. A történészek feljegyzései arról tanúskodnak, I. Ferenc József szenvedélyes vadász volt, élete során mintegy 55 000 vadat ejtett el a siketfajdtól a szalonkán és zergén át a gímszarvasig.
A cikkünk tárgyát képező madár adományozójáról szintén elmondható, hogy a természet és vadászat iránti érdeklődése mellett kiemelkedő jelentőségű történelmi személy. I. Ferenc József épp a magyar forradalom évében, már az azt követő szabadságharc alatt, 1848. december 2-án, alig 18 évesen ült a Habsburgok trónjára lemondatott nagybátyja, V. Ferdinánd helyébe. A Habsburg birodalom védelmezőjeként az országaiban kitört polgári forradalmak leverése, és a nyomukban kibontakozott szabadságharcok katonai felszámolása volt pályafutásának első feladata. Osztrák császárrá koronázása után csaknem két évtizedet kellett várnia, egészen az 1867-es osztrák–magyar kiegyezésig, hogy magyar korona is a fejére kerüljön. A politikai egyezség értelmében az osztrák császárt 1867. június nyolcadikán I. Ferenc József néven Magyarország királyává koronázták a Mátyás-templomban. Majd 1867. július 28-án a király szentesítette a kiegyezés törvényeit, és így megszületett az Osztrák–Magyar Monarchia. Hatvannyolc éves uralkodása a régi, dinasztikus monarchiák uralkodásával jellemezhető kort végleg eltörlő I. Világháború alatt, 1916-ban bekövetkezett halálával ért véget. Mára azonban, csaknem 175 év múltán, a múzeum polcain a két kiemelkedő személyiséghez köthető példányok békésen megférnek egymás mellett.
A „220 éves a Magyar Természettudományi Múzeum - A hónap műtárgya” című bemutató sorozatban 2022 szeptemberben kiállított szenegáli bozótkakukkot mutatjuk be a blog olvasóinak, amelyet az ifjú uralkodó 1852-ben ajándékozott a Magyar Nemzeti Múzeumnak. Akkoriban a természettudományi gyűjtemények gyarapításnak elfogadott módszere volt a lőfegyverrel folytatott gyűjtés, és így a vadászattal rengeteg szálon összefonódott a múzeumok gerinces gyűjteményeinek fejlődése.
Élete során a királyi vadászterületek mellett számtalan vadászterületet bérelt, rengeteg vadászházat vásárolt, sőt, a Monarchia területén számos új vadászkastélyt építtetett. Ezek közül a leghíresebbek: Eisenerz és Radmer Stájerországban, Langbathsee és Offensee Felső-Ausztriában, és talán a legfontosabb a Semmering közelében található Mürzsteg kastély. Ez a svájci stílusban 1867-ben épült (számunkra a kiegyezés éveként emlékezetes) vadászkastély persze nemcsak a fényűző vadászatok, de egyszersmind az azokat követő vacsorák során létrejött oldott, kötetlen hangulat kiaknázására remek alkalmat nyújtó diplomáciai kapcsolatok ápolásának helyszínéül is szolgált. Ezt kiválóan példázza, hogy a II. Miklós orosz cár 1903-ban 16 zergét lőtt I. Ferenc József vendégeként Mürzsteg környékén, majd áttekintették a Balkán helyzetét, és aláírtak egy egyezményt a közös Balkán-politikáról.
Magyarország számára a kiegyezés az állami önállóság felé tett óriási lépésnek tekinthető, hiszen a közös kül- és hadügyminisztériumokon kívül minden terület magyar irányítás alá került. Az uralkodónak a kiegyezés lehetővé tette, hogy 1867-ben magyar királlyá koronázzák, és ennek az eseménynek is van egy vadászattal kapcsolatos érdekes vetülete. A magyar nagyközönség számára a stájerországi vadászkastélyoknál talán ismertebb a Grassalkovich család által épített gödöllői kastély, melyet 1867-ben megvásárolt a magyar állam, és koronázási ajándékként I. Ferenc Józsefnek és Erzsébet királynénak ajándékozta. A királyi pár az udvari események külső helyszíneként, illetve pihenésre és vadászatra használta a későbbiekben felújított kastélyt és a körülötte elterülő 55 ezer holdas vadászterületet. A kastélyt körülölelő változatos dombvidék tág teret kínált az uralkodó családnak kedvenc időtöltéseik gyakorlására. Míg Ferenc József elsősorban a lőfegyverekkel folytatott vadászatnak hódolt, kiváló golyó- és sörétlövő volt, a királynőt elsősorban a lovaglás lelkesítette. Ferenc József 1867. március 26-án vadászott először Gödöllőn gróf Andrássy Gyula miniszterelnök és gróf Wenckheim belügyminiszter társaságában. A király a hajtáson 12 szalonkát lőtt, majd délután szarvasvadászaton vett részt. I. Ferenc József 25 év alatt 273 szarvasbikát hozott terítékre Gödöllő környékén, és a feljegyzések szerint a vaddisznóhajtás volt a kedvenc vadászati módja. Erzsébet királyné 1898. szeptember 10-én bekövetkezett tragikus halála után I. Ferenc József már alig látogatott Gödöllőre.
A hazánkban az 1820-as években Gróf Széchenyi István által meghonosított, angol mintájú falkavadászat Gödöllőn is otthonra talált. I. Ferenc József és Erzsébet királyné lelkesen gyakorolták ezt a sportot, a király itt ismerkedett meg a lovas falkavadászattal, majd évtizedeken át hódolt ennek a szenvedélynek. 1872-től mindketten a pesti Rókafalka Táraság tagjai voltak.
I. Ferenc József vadászat és fegyverek iránti lelkesedése közismert volt. A Monarchia hadseregének rendszeresített vállfegyverét az Osztrák-Magyar Monarchia területén több helyen is gyártották. A Fegyver- és Gépgyárban készült Mannlicher M1988/90 mintájú ismétlőpuska százezredik példányát dedikált dobozban ajándékozták az uralkodónak.
Térjünk vissza cikkünk tárgyához, a 170 éve múzeumunkba került szenegáli bozótkakukkhoz. Lábcédulája adatai elég szűkszavúan fogalmaznak. Gyűjtőként I. Ferenc Józsefet nevezik meg, a helyszín Afrika, a dátum kitöltetlen maradt. A lábcédulán látható „aj.” rövidítés valószínűleg a bekerülés módjára utal: ajándék. Így a szenegáli bozótkakukk elejtésének körülményeiről sajnos többet nem árul el a lábcédula. Mivel életrajzi adatai alapján I. Ferenc József ugyan szenvedélyes vadász volt, de nem járt és vadászott Afrikában, ez a madár nem lehetett az ifjú császár vadászzsákmánya. Minden bizonnyal a császár ajándékaként került ez az érdekes példány a Magyar Nemzeti Múzeumba. Erre utal Pesti Napló 1852. július 17-i számának 2. oldalán Kubinyi Ágoston igazgató által a Nemzeti Múzeum első félévi gyarapodásairól nyújtott ismertetés egy részlete, melyet eredeti szövegével közlünk:
„Nemzeti muzeum ügyében.
Folyó 1852. év jan. 1-jétől jun. 30-áig a magyar nemzeti museum számára részint ajándékoztatott, részint megvétetett:
A:) Állatország.
Ő cs. k. Apostoli Felsége legkegyelmesebb rendeleténél fogva a bécsi cs. k. természetiek tárából a kettős példányok egy része, nevezetesen 74 darab nubiai ritka madarak küldettek a nemzeti muzeumnak.”
Tehát I. Ferenc József a Bécsi Császári és Királyi Természettudományi Múzeumban több példánnyal képviselt Észak-Afrikában honos madárfajokból egyet-egyet a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozott.
A bozótkakukkok természetrajza
A bozótkakukkok a trópusi területeken elődforduló, elsősorban rovarokkal táplálkozó, közepes termetű madarak. Korábban a DNS-hibridizáción alapuló Sibley–Ahlquist-féle madár rendszertanban önálló családot (Centropidae) alkottak, mára a modernebb, DNS szekvenáláson alapuló rendszerek a Kakukkfélék (Cuculidae) családjának alcsaládjaként kezelik. A bozótkakukkok a valódi kakukkok körében sokszor előforduló költésparazita életmód helyett fészket építenek, és saját maguk nevelik fel a fiókáikat. Azonban társas életükben van egy csavar, mégpedig az ivari szerepek felcserélődése terén. Valamilyen mértékben ezen alcsalád tagjainál megnyilvánul az a madarak körében ritka jelenség, hogy a hímek a fiókanevelésben, a fészeképítésben, sőt, egyes fajoknál a tojások kikeltében is nagyobb szerepet vállalnak, mint a náluk nagyobb termetű tojók. A fekete bozótkakukk (Centropus grilli) esetében még érdekesebb a párzási rendszer: a tojók territóriumot védenek, és az otthonterületen több hímmel is párosodnak, majd a költés és fiókanevelés minden feladatát a hímekre hagyják.
A szenegáli bozótkakukk (Centropus senegalensis) három alfaja Afrika Szaharától délre eső területein honos. Egy-egy kisebb, zárt populációja Dél-Afrikában, illetve Egyiptom keleti részén él. A nyílt, fákkal tarkított szavannák és füves területek lakója. Elsősorban a talajon keresgéli rovarokból és kisebb gerincesekből álló táplálékát. Nagy területen elterjedt, gyakori faj, ezért az IUCN /Természetvédelmi Világszövetség/ listáján a nem veszélyeztetett (Least Concern) besorolást kapta.
Köszönetnyilvánítás
Szeretném megköszönni kollégáimnak, Dr. Papp Gábornak (MTM Ásvány- és Kőzettár) és Matuszka Angélának (MTM Könyvtár) a cikk gondos ellenőrzését, és segítségüket a források felkutatásában.
A cikk vadászati vonatkozásait illető kiegészítésekért köszönet illeti Sánta Ákos történész-főmuzeológust (Magyar Nemzeti Múzeum) és Földvári Attila szóvivőt (Országos Magyar Vadászati Védegylet, Országos Magyar Vadászkamara), akik ellenőrizték a szöveget, valamint kiegészítették a vadászattal és fegyverekkel kapcsolatos részeit, ezekhez forrásmunkákat javasoltak.
