EXPEDÍCIÓ

1. Északi-sarkvidéki fotós expedíciónk (2016, augusztus)

Expedíciós jégtörő hajónk, az 1955-ben épült ORIGO 7 fős legénységével egy augusztusi délután futott ki Longyearbyen kikötőjéből, fedélzetén két norvég, hat indiai, két amerikai, egy kanadai, egy svájci és két magyar természetfotóssal. A 11 napos fotós expedíció során 1320 tengeri mérföldet tettünk meg a 78 és a 82 északi szélességi fokok között. Hajóutunk célja a sarkvidéki állatok, elsősorban a jegesmedvék természetes környezetben való megörökítése volt. A klímaváltozás miatt nyaranta az Északi-sark jégtakarója egyre kisebb területre zsugorodik össze. Ez 2016-ban kb. 3 millió négyzetkilométernek felelt meg. A klímakutatók előrejelzése alapján 30-35 év múlva, 2050 táján a sarki jégfelület nyaranta teljesen elolvad, így számos állatfaj élettere szűkül be ill. szűnik meg. A legveszélyeztettebb közülük a jegesmedve, az északi jégmezők csúcsragadozója, természetes ellensége jóformán nincsen. Ez a hatalmas, talán lomhának tűnő állat nagy ügyességgel halászik, ha pedig vadászik, kitartóan üldözi zsákmányát. A hal mellett egyik kedvenc táplálékát a fókák képezik, de olykor madarakat és rénszarvasokat is zsákmányul ejt, sőt a dögöt sem veti meg.

Utunk során 25 jegesmedvét láttunk, melyből hatot tudtunk fotózható távolságon belülre megközelíteni. Egy nőstényt két bocsával, valamint egy magányos hímet a 81,5 szélességi fok táján Svalbard északi részétől kb. 150 kilométernyire találtunk a jégmezőn, a sodródó jégtáblákon. Két szárazföldön ragadt példányt is fotóztunk, az egyiket, mely elég rossz bőrben volt, Soroya sziget partjainál vettük észre, amint a parti sziklákon hínármaradványokkal táplálkozott. A másik, Billetfjord meredek lejtőjének színes zuzmóin pihengetett. 

Gyűrűs fóka, szakállas fóka többször is lencsevégre akadt. A nyílt Jeges-tengeren volt szerencsénk megpillantani a világ legnagyobb állatát, a közel 200 tonnát is elérő kék bálnát! Egyik nap két púpos bálna félórán keresztül kísérte hajónkat. Számos tengeri madarat, köztük sarki csért, északi sirályhojszát, háromujjú csüllőt, nyílfarkú halfarkast, fekete lummát, atlanti lundát sikerült megörökítenünk objektíveinkkel. A nyári éjszakai napfénynek köszönhetően gyakorlatilag éjjel-nappal fotózhattuk a varázslatos jégbirodalmat, a sodrodó jégsziklákat, a fjordokban borjadzó gleccsereket. Az Észak-keleti Föld sziget partjainál húzódik a világ 3. legnagyobb gleccsere az Austfonna döbbenetes méretű 190 (!) km széles 50-80 m magas jégfala. Látványával nem lehet betelni, talán a 180 fokot befogó halszem optikámmal készített képem érzékeltet valamit méretéből.

Hajónk nemzetközi legénysége kiválóan végezte dolgát, kapitányunk mindvégig a helyzet magaslatán állt. Arról a két szörnyű, végighánykolódott éjszakáról ő sem tehetett, amikor a szélirány és a kellő szélerősség okozta hullámok miatt gyakorlatilag senki sem aludt. Szűk kabinunkban az emeletes ágyamon megtapasztalhattam, milyen a sarkvidéki hajózás cudar időben...Ezt a két napot leszámítva az időjárási viszonyokra nem panaszkodhattunk: kaptunk esőt, havat, napsütést, borongós égboltot, gyönyörű bárányfelhőket...átlagosan 0-5 fok közötti hőmérsékletet.

Többnyire a fedélzetről fotóztunk kézből vagy állványról, de többször gumicsónakba is szálltunk megközelíteni az adott témát. Egyszer partra is szálltunk; a távoli Wahlbergoya szigetén tanyázó több tucat egyedből álló rozmárkolóniát cserkésztük be. Óriási élmény volt a Hinlopen Strait szoros sziklaszirtjein tízezrével költő lummák fiókáinak első röptét megfigyelni! Nagy szerencsénkre két, nyári bundás sarki rókát is észrevettünk, amint a szirteken ólálkodnak...Pihenésre nem sok időt hagytunk, többször is az éjszaka (napfényes éjszaka) közepén ugrasztottak ki bennünket az ágyunkból...legtöbbször: Polar bear! Polar bear! (Jegesmedve!) kiáltásokkal...11 nap után jó volt végre szilárd talajt érezni a talpunk alatt, de ez azt is jelentette, hogy búcsút kellett intenünk e különleges, semmihez sem hasonlítható (természetesen wifi-, internet-, mobilnet-mentes), a kék 50 árnyalatában tündöklő jégbirodalomnak és veszélyeztetett lakóinak. Több mint 8000 felvételt készítettem, melyekből összeállítottam egy fotókönyvre való válogatást.
                                                                                 

KÉRCZ TIBOR