Az állandó kiállításunkban, a lila teremben és a Természetbúvár-teremben is találkozhatunk a nyest (Martes foina) egy-egy montírozott példányával. Tanulságos, néha mulatságos szembesülni a látogatók reakciójával, amikor észreveszik hazánk egyik legjellegzetesebb kisragadozóját: „Ő az? Az átkozott!” Van, akinek eszébe jut egy gyermekkori élmény, amelynek legfontosabb tanulsága, hogy éjjelre soha nem felejtjük nyitva a tyúkól ajtaját. Mások a hétvégi ház padlásterében hallható „háborús” zajokra emlékeznek.
Nyest preparátum a Természetbúvár-teremben (fotó: György Zoltán)
A legtöbben azonban, modern korunknak köszönhetően, az autóiktól tartanák távol ezt a megrögzött bajkeverőt. Azt már kevesebben tudják, hogy kedveli a magas szénhidrát tartalmú táplálékot, ezért néha a cseresznye és szilvafáinkról is vámot szed, sőt a csokit is elfogyasztja, ha hozzájut.
Nyest preparátum a Természetbúvár-terem egyik polcán (fotó: György Zoltán).
Hazai ragadozóink közül a nyest alkalmazkodott leginkább a mesterséges környezethez. A menyétfélék családjába tartozik. Barna vagy hússzínű orra megkülönbözteti legközelebbi rokonától, a nyuszttól (Martes martes), amelynek orra fekete. Különös ismertetőjele a torka külső részén található fehér folt, amely fordított V alakban húzódik az állat mellső lábaira.
Nyest preparátum a Természetbúvár-teremben (fotó: György Zoltán)
A görénnyel ellentétben nincs a pofáján világos vagy fehér „maszk”. Hazánkban nem védett, azonban humánus módon úgy szabadulhatunk meg tőle, hogy például lezárjuk azokat a réseket, nyílásokat, ahol bejuthat a szárnyasainkhoz vagy az autóhoz, esetleg a padlástérbe. Ehhez tartsuk szem előtt, hogy ahol a nyest feje befér, ott a teste is átjut.
A lila terem. Múzeumpedagógiai foglalkoztató a kiállításban (fotó: György Zoltán)
szerző: Kispál István (Közművelődési Osztály)