Leopárdteknős a Kétéltű- és Hüllőgyűjteményből

Leopárdteknős (Stigmochelys pardalis) a Kétéltű- és Hüllőgyűjteményből

Leltári szám: (HNHM-HER-2001.1.10.)

A leopárdteknős az egyik legnagyobb szárazföldi teknősfaj. Afrika keleti és déli részén, főként a száraz szavannákon, bokros, félsivatagos területeken él. Egyelőre nem veszélyeztetett, de egyes állományai csökkenőben vannak. Fő veszélyforrások a mezőgazdasági tevékenység felerősödése az élőhelyein, a vadászat és az illegális kereskedelem. Rendkívül keresett hobbiállat, ezért fennmaradása érdekében a kereskedelmét a vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló Washingtoni Egyezmény (CITES) szabályozza.

A fényképen szereplő példány közvetve hozzájárult egy gyógyszeripari termék kifejlesztéséhez. A szárazföldi teknősök – főleg a hormonoktól fűtött hímek – könnyen természetellenes testhelyzetben találhatják magukat, amikor vetélytársakkal kerülnek szembe, vagy épp lejtőről bucskáznak le. A hátukra fordulva nemcsak az utódnemzés lehetőségétől esnek el, de végzetesen túl is hevülhetnek, és ki is száradhatnak. Ezek a merev páncélba zárt állatok azonban nem tudnak csak úgy, a karjaikon megtámaszkodva a hasukra fordulni. A laposabbak a nyakukat kinyújtva és a fejükön átgördülve, a magasabbak a lábaikkal kalimpálva billentik ki magukat az ívelt gerincük legtetején található instabil egyensúlyi pontjukból. Minél domborúbb a hátpáncéljuk, annál kisebb erőfeszítést kíván a talpra állás.

A páncél e tulajdonságát ismerte fel az MTA-BME Morfodinamikai Kutatócsoportja Domokos Gábor akadémikus vezetésével, amiből megszületett a híres magyar találmány, a Gömböc. A Gömböc geometriai alakja pedig a Harvard Egyetem és a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatóit ihlette meg, amikor olyan különleges kapszulát fejlesztettek ki, ami a jövőben kiválthatja a cukorbetegeknek szükséges inzulinos fecskendőket.

Szerző: Vörös Judit (Kétéltű- és Hüllőgyűjtemény)