Magyar dendrológus a matuzsálemek földjén

Jakusima, Japán. Egy magyar kutató tekint fel a hatalmas japánciprusra. Tíz ember is kevés lenne, hogy átöleljék a kétezer éves, 40 méter magas fát. Ez csak egy a 22 ritka nyitvatermő közül, amelyek élőhelyét Rácz István, a Magyar Természettudományi Múzeum Növénytárának főmuzeológusa kutatta 2013-ban.

A négy hónapig tartó japán expedíció élményeiről a Növénytár Nyitvatermő Gyűjteményében beszélgettünk a kutatóval, ahol a nagyközönségnek eddig be nem mutatott növénymintákat, herbáriumi példányokat is megcsodálhattunk.

Igazi őserdő mohatengerrel - Rácz István és Gurisatti Péter egy talán kézeter éves japánciprus (Cryptomeria) tövében

Hogyan kapcsolódik a múzeumhoz Japán növényvilágának kutatása?

A Növénytárban, amely a nemzeti herbárium otthona is, több mint kétmillió, a Kárpát-medence és a világ flóráját megörökítő növényminta található.  Ezek között mintegy 23 ezer példány a Föld mérsékelt égövi és csatlakozó területeinek nyitvatermőit (tulajdonképpen a világ fenyőit) képviseli. Dr. Debreczy Zsolt az 1970-es években indította el a „Dendrológiai Dokumentációs Projektet”, amelybe én is bekapcsolódtam. A dendrológia a botanika azon ága, amely fás növényekkel foglalkozik. A program a fás növények teljes értékű dokumentációját tűzte ki célul, terepkutatásokkal és élő gyűjtemények dokumentálásával. Az eredményeket tudományos közleményekben és az ismeretterjesztés különféle formáiban hozza nyilvánosságra. Sok éves cél egy „dendrológiai atlasz” megalkotása, amelyben a művészi szakillusztráció és a szakszöveg maradandó formában és közérthetően kapcsolódik egybe.

Miért lenne fontos egy ilyen összefoglaló munka?

Mert ha megszületik, az érintett szakterület (a világ mintegy 4000 mérsékelt övi fája és bokra) áttekintése érdekében nem kell szakcikkek ezreit, könyvek százait végigbogarászni, hogy megtudjuk, amire kíváncsiak vagyunk. Az 1930-as években Alfred Rehder készített már egy átfogó határozókönyvet a mérsékelt öv fáiról, cserjéiről, ez azonban nem tartalmaz illusztrációkat. Csapody Vera és Debreczy Zsolt, az akkori Természettudományi Múzeum munkatársai kezdték el az e munkához kapcsolódó szakrajzokat elkészíteni, melyek a tervezett dendrológiai atlasz formájában gyarapodtak. Bár az évek során a műhöz igen sok anyag készült, a kiadásra eddig nem került sor, a több kötetes munka előkészítése jelenleg is tart.

Hogyan folyik egy ilyen munka?

Nemcsak az érintett területre vonatkozó, már létező növénymintákat, szakcikkeket nézzük végig, hanem a szóba kerülő növényeket botanikus kertekben, arborétumokban és ahol csak lehet, a növény őshazájában is dokumentáljuk: a növényt és környezetét megfigyeljük, lefényképezzük, és friss mintákat gyűjtünk belőlük. Ez rendkívül összetett munka, sokféle információt kell megtudni az adott növényről, hogy utána a lényeget közölni lehessen róla.

Rácz István a múzeum mélyszinti „Herbarium Generale” gyűjteményében, ahol a nyitvatermők is találhatók. A több százezer növénypéldány helytakarékos tárolását gurítható szekrényekkel, úgynevezett compactus-okkal oldják meg

A japán expedíció ennek a tevékenységnek része, az „atlasz projekt” egyik eleme volt. A téma kezdeti éveiben eleinte itthon és a Kárpátokban dolgoztunk, majd a Balkánra, a Kaukázusba, Törökországba, jutottunk el. Közben, és később is, Angliában, Hollandiában, Németországban főként élő gyűjteményekben, arborétumokban dolgoztunk. Később Amerika következett, és az egyik ilyen látogatás során eljutottunk a Harvard Egyetem Arnold Arborétumába is, ahová később 3 évre szóló meghívást kaptunk. Ebben az időszakban, a 80-as évek végén léptünk kapcsolatba az Earthwatch szervezettel, és ennek kapcsán juthattunk el Chilébe, Mexikóba, Kínába, majd 1997-ben Japánba. Ekkor a szigetország északi részén dolgoztunk. Akkor az 50 japán fenyőféle közül 22 fajt nem, vagy csak részlegesen sikerült dokumentálnunk. Ezek felkutatására adtam be egy pályázatot a Kiotói Egyetemre, amely előzőleg már kapcsolatban volt a Magyar Természettudományi Múzeummal. Elfogadták a Dendrológiai Atlasz projekt programtervét mint alapot, és vállalták kutatásaink támogatását.

Egy méretes, több száz évesre becsülhető duglászfenyő (Pseudotsuga menziesii) törzsdarab az oszakai természettudományi múzeum előcsarnokában

Tehát az volt a feladata, hogy ezt a 22 fajt dokumentálja?

Igen, és két növény kivételével sikerült mindegyiket megtalálni. Bár a programokat szervező egyetemi kollégák nagyon sokrétű segítséget adtak, a rendelkezésre álló időkeretben nem juthattunk el azokra a távoli szigetekre, ahol a maradék két (boróka) faj eredeti állományait kereshettük volna. Azóta japán kollégáktól már kaptunk megfelelő dokumentációt ezekről is.

Nem csupán a fajokra vonatkozó pontos információk rögzítése, hanem a társulásaik feltérképezése is az évek során gyakorolt módszer szerint történt. Fontos ugyanis, hogy a növény megfigyelésén és leírásán túl a társuló növényvilágról, az ökológiai környezetről is legyenek ismereteink. Ha be tudjuk mutatni, hogy az adott növény honnan származik, milyen növények veszik körül természetes környezetében, az nagy segítség lesz nemcsak a szakbotanika, de az ökológusok, erdészek, természetvédők számára is.

Egyetemi kísérőkkel a Kii-félsziget egyik védett területén, a Nachi-vízesés közelében

Elsősorban tehát ökológiai jelentőségük miatt tartja fontosnak ezeket a kutatásokat?

Ezt, és ezen túlmenően az ismeretek tömör és egységes megjelenítését, egy kiterjedt klímaöv fás növényzetének összefoglalását céloztuk meg. Országonként, sőt azon belül kisebb egységenként a növényzet meglehetősen jól ismert a tudományos és alkalmazott botanika, például az erdészek, természetvédők számára is, de a munkánkkal az összefüggéseket igyekszünk rögzíteni, az ezt erősítő szemléletet alátámasztani. Ismernünk kell, hogy milyen állat- és növényfajok tudnak megélni az adott környezetben, ezek hogyan hatnak egymásra, milyen károk származhatnak abból, ha a fajok vagy az élőhelyek végzetesen átalakulnak, vagy épp eltűnnek. Nagyon fontos például a trópusok élővilágának megismerése és megőrzése, de épp ennyire életbevágó a mérsékelt égöv, vagy az átmeneti övek „biológiai életerejének” megőrzése is.

Egy kis őserdő-darab a „Japán Alpokban”: a szigorúan védett, csupán egy-két ponton fellelhető Koyama-luc (Picea koyamae) élőhelye a Yatsugatake vonulatán

Japán tehát a mérsékelt égövbe tartozik, csak úgy, mint Európa nagy része. Miben különbözik növényvilága a magyar flórától?

Japán északi fele a mérsékelt égövbe esik, de délre haladva enyhébbé válik az éghajlat, a déli szigeteken pedig már szubtrópusi-trópusi élővilág található. Északon kiterjedt tölgyesek, bükkösök, fenyvesek is találhatók, és az óceán közelsége ellenére hideg a tél, helyenként igen jelentős a hómennyiség. Minél északabbra megyünk, a táj vegetációs képe annál jobban hasonlít az erdélyi világhoz. Ami a fenyőket illeti, a mintegy 50 őshonos faj kétharmada sehol másutt nem fordul elő, csak Japánban.

Külön érdekesség, hogy Japánban általános és kiemelkedő a kerti műveltség, a „kertkultúra”, amely óriási hatással volt egész Európa és Amerika kertjeire is. A babérsom, számos rododendron, vagy több fenyőfaj és ezek változatai nélkül meglehetősen szegényesek lennének az európai és amerikai kertek.

Sokat lehet hallani Tokió és a japán nagyvárosok elképesztő urbanizáltságáról, a természet visszaszorulásáról. Ez nem áll szemben a Japánt jellemző természet közeli szemlélettel, kultúrával?

A második világháborúban az Egyesült Államok hadereje porig bombázta az országot, Japánt szinte teljesen újjá kellett építeni, ami azzal járt, hogy az erdők jelentős részét kiirtották. Az eredeti faállományok területére többnyire szugi (Cryptomeria japonica) vagy hinoki (Chamaecyparis obtusa) állományokat ültettek. Ahol spontán újra feltört az erdő, a területek szépen regenerálódnak, és remélhető, hogy idővel „újraépül” a növényvilág. A városokban is szinte minden lehetséges helyen ott a zöld: az utcán sétálva feltűnik, hogy a felhőkarcolók környezetében is több méter széles, dísznövényekkel tarkított zöld sávok pompáznak. Általában, a japánok nagyon vigyáznak a meglévő, a megmaradt értékeikre.

A városok, az utcák szinte minden szabad felületét növények tarkítják

Ritka és különleges növényfajokkal is találkoztak?

Olyannal nem találkoztunk, amire nem számítottunk, viszont nagy élmény volt egy-egy olyan fajt megtalálni, amely eddig hiányzott a már rendelkezésre álló dokumentációnkból. Az egyik kiemelkedő példa egy tűnyalábos fenyő, amely összesen csak két kisebb japán szigeten fordul elő, és mindkét helyen sikerült megtalálni és begyűjteni. Az egyik az Amami-fenyő (Pinus amamiana), amely csak Tanega és Jaku szigetén él. Ez a fenyő szigorúan védett, mert állományait javarészt kivágták, ráadásul egy gombás betegség tizedeli a megmaradt fákat.

Az Amami-fenyő (Pinus amamiana) érett, nyitott toboza

Egy magánkertben csodával határos módon megmaradt (vagy tudatosan megóvott?) öreg példány törzse

Gombás betegséggel fertőzött Amami-fenyőerdő

Az Amami-fenyő több száz éves fája Jaku szigetén, törzsét szinte teljesen körülszőtte egy fikuszféle

Jakusima és Tanegasima elhelyezkedése

Ezen és a híres Cryptomeria őserdőkön kívül Jaku szigetén az akár 50 méteres magasságot is elérő, csak Japánban honos Momi-jegenyefenyőt (Abies firma) is csodálatos környezetben dokumentálhattuk.

Az Abies firma tobozai

Kyushu sziget: egy egyelőre nem tisztázott boróka faj vagy változat a Kuju-hegy oldalán

A Haku-san (Haku vulkán) felső övében, 2000-2400 méteres magasságban nyár közepén is kiterjedt hófoltok vannak

Egy régen letört évezredes japánciprus mellett, balra az erdő kitermelésére a múlt században létesített – ma már használaton kívüli – hegyi vasút sínei

Életemben először itt láttam a tajvanfenyő (Taiwania cryptomerioides) élő tobozait is. A kiotói botanikus kertben, az egyik fa alatt lehullott, apró tobozokat vettem észre. Megkértem a segítőimet, hogy emeljenek fel egy daruval, hogy közelebbről megnézhessem a fát. A faj hatalmas, több ezer évet is megérő fáit Tajvan szigetén dokumentálták először mintegy 110 évvel ezelőtt, az ősi példányok akár 60 méteresek is lehetnek, a tobozok viszont legfeljebb 2,5 centiméteresek.

A tajvanfenyő apró tobozai

Hogyan folyt a gyűjtőmunka Japánban?

Hidetoshi Nagamasu, a Kiotói Egyetem botanika professzora nagyon sokat segített abban, hogy a gyűjtési engedélyeket megkapjam, és a gyűjtőhelyek feltárásához helyi segítség álljon rendelkezésre. Általában, a fák méreteiből adódóan inkább tobozokat, tobozos hajtásokat, és kéregmintákat szoktunk gyűjteni. Sok esetben a fák ágai több méter magasan, vagy épp a fák csúcsán vannak, így fel kell mászni a gyűjtendő mintákért. Gyakran kemény hegymászás árán jutunk a fajok közelébe, így is sok növény egyszerűen hozzáférhetetlen a sziklafalak és a szakadékok miatt. Másutt az őserdő sűrűsége a gond, a szubtrópusi növényzet mindent benő, emiatt nehéz hozzáférni a keresett fajhoz. Némi szerencse is kell ahhoz, hogy találjunk olyan helyet, ahol könnyen vizsgálható az adott növény.

Idős példányok esetén törzskörméret mérés is történik

A Japánban végzett munka eredményeit már publikálta?

A publikáció a botanikának ebben az ágában sokszor évekkel későbbre tolódik, hiszen a munka természete más, mint például a florisztika, vagy épp a zoológia sok területén. A rovarfajok felfedezése, puszta leírása is végtelennek tetsző feladat, viszont a jó szakember azonnal felismeri, ha új faj került elé, ezért a munka gyorsan haladhat.  A növényvilág feltárása előrehaladottabb, nekünk összefoglaló kutatási jelentéseket kell készíteni, a más kontinenseken élő növényfajokat genetikailag és alaktanilag is össze kell hasonlítani. Az eredmények kiértékelése sokszor évekbe telik. 

Mekkora gyűjteményi anyaggal tért haza?

Mintegy 3500 példányos gyűjteményt sikerült hazaküldésre előkészíteni. Visszatértem után a kiotói egyetem néhány hét múltán el is küldte az anyagot, amely az idő- és térbeli ismétlődéseket, az eltérő növényi fázisokat figyelembe véve 5-600 növényfajt képvisel.

Momi-jegenyefenyő (Abies firma) termőága. A begyűjtés előtti napon kisebb tájfun söpört végig a területen, és rengeteg ág hevert a fák alatt, ami megkönnyítette a gyűjtést

Mire kell felkészülni egy ilyen expedíció előtt?

Rutinszerűen összekészített gyűjtési eszközöket viszünk: madzag, ragasztó, mérőszalag, metszőolló, nejlonzsákok, sok egyéb apróság. Jelen esetben a növényminták preparálásához szükséges szárító berendezést az egyetem biztosította. A gyűjtőpontok kijelölésében, a kísérők felkérésben, az engedélyek megszerzésében, az utazásaim előkészítésében a japán kollégák mindent pontosan végigvittek, a szakmai munka semmiben nem szenvedett hiányt.

A gyűjteményi anyag áttekintése

Történtek-e rendkívüli események az úton?

Nyár volt, hőség és magas páratartalom, de ez ott nem rendkívüli. Az egyik túrán úgy éreztem, mintha valami a fejemre esett volna, de nem láttam semmit, később azután a vállamon is ugyanezt éreztem. Majd észrevettem, ahogy valamilyen féregszerű lény leesik rólam, de nem foglalkoztam vele, és csak amikor felszálltam a kiotói vonatra, akkor láttam, hogy csupa vér a nadrágom. Jó pár piócamarás tarkított. A továbbiakban inkább egy nagy karimás kalappal folytattam az expedíciót.

Érdekességek a nyitvatermők világából. Fent a Kaliforniában honos óriástobozú fenyő mintája, míg lent a Távol-Keleten élő Microbiota decussata, amelyen a mérsékelt övi fenyők legkisebb, mindössze pár milliméteres tobozai nőnek

Melyek a jövőbeli tervei?

Ebben az évben remélhetőleg részt vehetek egy amerikai expedícióban, amelynek előkészítése folyamatban van.

Debreczy Zsolt és Rácz István Conifers Around the World („Fenyők a Föld körül”) című, több évtizedes kutatómunkát tükröző könyve több nemzetközi díjat is nyert. Két kötetben a mérsékelt öv és határterületei összes fenyője szakszerű leírásokkal, több ezer illusztrációval jelenik meg.

Egy sok évszázados kacsurafa (Cercidiphyllum japonicum) törzse az Ashiu-Erdőben, Kiotótól északra

Szerző: Simó Szabolcs

Fotók: Rácz István, Simó Szabolcs