Korai expedíciókból származó anyagok gyűjteménye

Távoli vidékek hírmondói – A Múzeum korai expedícióiból származó embertani anyagai

A kezdetek

A múzeum legkorábbi embertani anyagai egyben a magyar embertan kezdeteinek mementói is. Egy kis nemzet kutatóinak hősies erőfeszítéseit példázzák. Hazánk legelső antropológusa, Ponori Török Aurél 1881-ben a világon ötödikként megalakuló budapesti embertani tanszék vezetőjeként már-már a makacssággal határos meg nem alkuvással küzdött egy korszerűen felszerelt Országos Embertani Intézet és Múzeumért. Ennek jegyében munkálkodott akkor is, amikor 1884-ben "Déchy Mór geográfus kérelmét pártolólag ajánlotta azon kikötés mellett, hogy Déchy Mór ez utazási segélyből az embertani Múzeum számára emberkoponyákat vagy csontokat hozzon." Így jutott az 5 makrokephal koponya a Közép-Kaukázusban lévő Bakszán völgyéből a budapesti embertani múzeumba. A vidék ura, Izmael Uruszbiev herceg és családja rendkívül meleg fogadtatásban részesítette az utazókat. Szállásuk a herceg faházában volt, a legpompásabb egész kaukázusi vándorútjuk során. "A család női tagjait akkoriban mohamedán szokás szerint nem láthattam, később azonban alkalmam nyílt a fiatalabb hölgyeket még le is fotografálni". – írja Déchy Mór. Mára sajnos csak a torzított koponyákról Török Aurél által készített fotográfiákkal és a koponyák mérési adatait tartalmazó kézirattal rendelkezünk, mert a koponyák a gyűjtemény egy részével együtt elenyésztek.

 

A sikeres folytatás

1895-re annyi anyag gyűlt össze, hogy Jankó János (1868–1902) etnográfus szervezésében a Néprajzi Múzeum keretén belül önálló antropológiai labor jöhetett létre. Jankó János után Semayer Vilibáld, majd pedig Bartucz Lajos vette át az Embertani Gyűjtemény vezetését. Valamennyien fontos feladatuknak tartották a hazai és külföldi emberi leletek gyűjtését. Bár tisztában voltak azzal, hogy egzotikus vagy nemzetközi gyűjtésben nem vehetik fel a versenyt a tengerentúli gyarmatokkal rendelkező országokkal, mégis fontosnak tartottak annyit gyűjteni, amennyi a "nagyközönségnek szükséges arra, hogy … fogalmat nyerjen az egyes világrészek főbb népcsoportjainak és népeinek életviszonyairól, művelődéséről".

 

A legelső, aki odaveszett – Reguly Antal (1819–1858)

Reguly Antal volt a legelső, aki tudatosan kutatta a finnek, lappok, vogulok (manysik), osztjákok (hantik), nyelvét és használati tárgyait. Kilenc évig tartó kutatásai tragikus végét jelentette, hogy 40 éves korában tüdővészben meghalt. "Megölték testét-lelkét annak az embernek, ki magyar szemmel és lélekkel elsőnek pillantott be a finn-magyar rokonság kérdésébe" (Jankó János).

 

Egy kereskedelmi expedíció tagja – Xántus János (1825–1894)

Xántus János

A gyűjtésnek újabb lendületet 1868-ban Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter adott, aki az amerikai utazásairól jól ismert Xántus Jánost azzal bízta meg, hogy egy osztrák-magyar kelet-ázsiai kereskedelmi expedícióhoz csatlakozva a természetrajzi osztály számára tárgyakat vásároljon. Jáva szigete, Sziám, Kína, Japán után egyedül folytatta útját Borneóba. A több mint kétéves expedíció alatt 2533 tárggyal gazdagította a múzeumot. Ezek közül 5 szingapúri koponyát ma is őrzünk.

 

 

 

Másfél év a vogulok földjén – Pápai Károly (1861–1893)

Vámbéry ÁrminAz 1880-as évek újabb lendületet adtak a gyűjtéseknek. Ekkoriban hirdette Hunfalvy Pál a finnugorokkal való nyelvi, Vámbéry Ármin a törökséggel való etnikai rokonságot és tartotta antropológiai és etnográfiai előadásait Ponori Török Aurél antropológus. "1888-ban a fiatal Pápai Károly dr. halálos kór csírájával a keblében, a legrajongóbb lelkesedéssel vette fel újra a Reguly óta 40 éven át pihenő vándorbotot és tisztán ethnographiai és anthropologiai kutatások czéljából, szerény anyagi erővel elindult a vogulokhoz és osztjákokhoz, bejárta azok egész területét … és kitartó szorgalommal jelentékeny anyagot gyűjtött egybe…" Másfél évi utazás után hazajött, de mielőtt tanulmányát sajtó alá rendezhette volna, megtörte őt a halálos gyomorgümőkór, élete legjava idejében, 33 éves korában meghalt. Az oly nagy áldozattal gyűjtött vogul koponyák az idők folyamán elenyésztek.

Osztják koponya Jankó János 1898. évi Ob melléki expedíciójából. Maszáj koponya Bornemisza Pál gyűjtéséből. Bornemisza Pál 19 darab afrikai (teita, maszáj, dzsagga és recens) koponyával gazdagította a gyűjteményt
Osztják koponya Jankó János 1898. évi Ob melléki expedíciójából. Maszáj koponya Bornemisza Pál gyűjtéséből. Bornemisza Pál 19 darab afrikai (teita, maszáj, dzsagga és recens) koponyával gazdagította a gyűjteményt.

 

 

26 éves ifjú a pápuák között – Fenichel Sámuel (1868–1893)

Rituális céllal vörösre festett koponya és egy, a gyűlésházban felfüggesztett koponya Pápua Új-Guineából, Biró Lajos gyűjtésébőlA "földgolyó másik oldalán, Német-Új-Guineában egy fiatal magyar kutató, a nagyenyedi származású Fenichel Sámuel" kutatott "végtelen elszántsággal" az akkor még teljesen érintetlen területen. "Vállalkozásának ára a fiatal búvár élete volt, mert 1894-ben epelázba esett, mely kioltotta 26 éves ifjú életét…" Gyűjteményünk becses darabjai közé tartozik a Pápua Új-Guineából gyűjtött 46 koponya.

 

És a gyűjtés folytatódik...

Jankó János
Alig érkezett meg Fenichel halálának híre és pompás gyűjteménye, egy másik természettudós, Biró Lajos (1856–1931) újabb expedíciót vezetett Új-Guineába. Zichy Jenő Kaukázusba és Közép-Ázsiába vezetett harmadik tudományos expedícióján 1898-ban Jankó János (1868–1902) is részt vett. A messze vidékekre vezetett expedíciók számtalan emberéletet követeltek. Jankó János 1902 nyarán hirtelen távozott el, szívbajban. Mint harmincöt éves ifjú hunyt el, de irodalmi és múzeumi működésével egy hosszú emberélet munkásságának becses eredményeit hagyta reánk. Múzeumunkban ma is megtekinthető az Ob mellékéről származó 29 osztják koponya.

 

Pap Ildikó – Szikossy Ildikó – Makra Szabolcs